Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Hatmillió gyermek köszönheti az életét az egyedülálló orvosi eljárásnak.
„Olvasva Veres András győri megyés püspök napokban megjelent interjúját, erkölcsfilozófiával foglalkozó tudósként nem tehetem meg, hogy magamban tartsam a kikívánkozó gondolatokat. Azt állítja, a lombikprogram virágzó, bűnös intézmény. »Elindult ugyan egy változás, de virágzik a számomra még mindig nagyon fájdalmas lombikprogram. Ezt teljesen ki kéne iktatni a gyakorlatból, súlyos bűnöket követünk el vele!« (Magyar Hírlap, 2020. október 17.).
Nehéz erre nem felkapni a fejünket a XXI. században, hiszen püspök úr egy gyógyászati eljárásról beszél. A bűn fogalmának jogi, erkölcsi, teológiai dimenzióját lehet ugyan ütköztetni e kijelentés kapcsán, de elegendő lesz a püspök úr által is kiválóan ismert keresztény erkölcsi dimenzió talajára lépnem érvelésemkor, hogy érzékeltessem, milyen önellentmondásos és mennyire keresztényi szemlélettel nem összeegyeztethető, ha az ő álláspontját továbbgondolva azt a gyakorlatban is elkezdenénk alkalmazni. A keresztény lelkületű ember – akiből sajnos egyre kevesebb van Európában – hisz a gyengék, a betegek gyámolításában, a szeretetteljes gondoskodásban.
Püspök úr keresztény, hívő emberként félre nem érthető módon éppen ezen erények gyakorlását sérelmezi azoknál az orvosoknál és szakdolgozóknál, akik a meddőség nevű borzalmas betegségből vezetik ki a rászorulókat. Röviden és tömören valóban azt szeretné, hogy a jövőben az orvos ne gyógyítson? Tagadja meg mindazt, amire felesküdött, és küldje el a betegét szenvedései ellenére? Álláspontja szerint a lombikprogramban részt vevő személyek bűnösök, tehát bűnös a gyógyító, a beteg, de horribile dictu a gyermek is. Tévedett volna Isten, mikor a gyógyítás e formáját megteremtette? A világ első lombikból született embere ma 42 éves, születése óta hatmillió lombikból született ember él értékes életet. Talán azt kellene mondanunk most nekik, hogy Isten akarata ellenére, tévedésből és nem a gyógyászat csodájaként születtek? Püspök úr álláspontjából ez következik.”